2018-06-04 – Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Daily Archives: 2018-06-04

11.B OSZTÁLY KIRÁNDULÁSA TOKAJBA

Az osztállyal úgy döntöttünk, hogy az érettségi idején elmegyünk egy utolsó közös kirándulásra.

32207751_1391002381046638_2236456975028191232_n

Választásunk Tokajra esett, ahol a Tutajos Beach-en, a Tisza parton volt a szállásunk. Három napot töltöttünk el együtt és elkísért bennünket az osztályfőnökünk Serdültné Molnár Ildikó tanárnő és a testnevelés tanárnőnk, Sztányi Ildikó. Az első nap felmentünk a kilátóba, ahol gyönyörűen ráláttunk a vársora, valamint a Tisza és a Bodrog találkozását is megcsodálhattuk. Később a központban töltöttünk egy kis időt, ahol a római katolikus templomot is megnéztük, ami hihetetlenül szép volt. Majd visszatértünk a szállásunkra, ahol sokat beszélgettünk és röpiztünk. Másnap vonattal utaztunk Tarcalig, ahonnan nekiindultunk megmászni a Tokaji-hegyet. Útközben rengeteget nevettünk és kicsit közelebbről megismertük a tanárokat. A táj csodálatos volt. Nagyon elfáradtunk, de a kilátás ás az élmények kárpótoltak minket. Harmadnap reggel hajóval Szabolcsig utaztunk, ahol a Földvárat és a református templomot néztük meg. Délután élményekkel gazdagon érkeztünk haza.

Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a kiránduláson.

 

Tóth Melinda 11.B