Monthly Archives: december 2017

TÖRTÉNELEM ÓRA

2017. december 13.

Kiselőadást tartott a 12.A osztály két tanulója. Mester Krisztián a fenntartható fejlődés kérdésével és a globális problémákkal foglalkozott, míg Henyusz Gergő a média hatásairól, a tömegkommunikációs szerepéről beszélt.

MAGYARORSZÁG LEGJOBB FŰTÉSSZERELŐ TANULÓJA VERSENY DÖNTŐ 2017.

Szervező: Robert Bosch Kft.

2017. december 2. szombat

 

Helyszín: Robert Bosch Kft. 1103. Budapest, Gyömrői u. 104.

A Robert Bosch Kft. által szervezett versenyen országosan több mint 300 tanuló vett részt. Iskolánkból 34 fő írta meg az előválogató dolgozatot. Közülük nyolc tanuló: Fejes Krisztián, Csete Ferenc, Fodor Tamás, Szegedi Zoltán, Németh Dániel, Suhajda Tamás, Lukács Bence, Geletei Gergely jutott be a 12 fős döntőbe. Tanulóink közül 4 fő jutott tovább az első hat közé, ahol Szegedi Zoltán első, Csete Ferenc második, Fejes Krisztián negyedik és Németh Dániel ötödik helyezést ért el. A diákokat Bank József műszaki tanár készítette fel.

Elődöntőben a versenyző diákok rajzfeladatot, tesztfeladatokat és szakmai számítási feladatokat oldottak meg.

A hat fős döntőbe bejutó diákok szerelési feladatot kaptak, össze kellett építeni egy nyolcliteres villanybojlert, egy hideg-meleg vizes mosdóval, cirkulációs szivattyúval. A berendezési tárgyak között ötrétegű műanyag csövet kellett használni préseléses kötéssel.

A szerelési feladatra egy óra állt rendelkezésre, a feladat első részeként húsz perc alatt el kellett dönteni, hogy milyen szerelvényeket, mennyi csövet, és milyen szerszámokat használnak fel a feladat szerelés végrehajtásához. Aki több eszközt, berendezést, szerelvényt vitt el a szerelőboxhoz, mint amennyit felhasznált, pontlevonással büntették. Aki kapcsolási rajzot igényelt, attól is pontot vettek el. Ha valaki húsz perc után kért plusz anyagot, szintén pontveszteség érte.

Gratulálunk az elért eredményekhez!

VÁROSI ASZTALITENISZ DIÁKOLIMPIA

2017. december 1.

Kiemelkedő eredményekkel tértünk haza a Városi Asztalitenisz diákolimpiáról.

Csonka Kinga (12.B) V-VI. korcsoportban 2. helyezést ért el,

Tóth Csaba Sándor (13.NA) V-VI. korcsoportban 1. helyezést,

Pintye László (9/5) V-VI. korcsoportban 2. helyezést,

Molnár Márk (9/5) V-VI. korcsoportban 3. helyezést,

Hanustyák Csaba (9/5) VI. korcsoportban 1. helyezést értek el.

Gratulálunk nekik!

 

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

Dunai László, 10/5 osztályos tanuló, kiváló sportoló, ökölvívó. A boxot versenyszerűen űzi, nemzetközi és országos szinten is a korcsoportjában és súlycsoportjában. Nemzetközi versenyen (Bornemissza Gergely Emlékverseny) III. helyezést ért el, országos versenyen is III. helyezett lett.

A Nyíregyházi Boxklub versenyzője.

Fontosnak tartja az idegen nyelv tanulását, hogy külföldi edzőkkel és sporttársakkal kommunikálhasson.

DSC04898

 

received_163028161103366received_1493173797464893 received_1493170887465184  received_163028074436708

„Én nem vagyok magyar?”

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Inczédy György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma harmadik alkalommal rendezte meg – a fenti címmel – hagyományőrző esszéíró, versmondó és plakátkészítő versenyét novmeber 29-én. 2017-ben harmincnégy nevezés érkezett a három kategóriára: 15 esszéíró, 9 plakátkészítő és 10 versmondó tanuló – az NYSZC nyolc iskolájából – döntött úgy, hogy részt vesz az NYSZC immár hagyományosnak mondható rendezvényén. A versenyt idén is színvonalas produkciók foglalták keretbe: a közönség meghallgathatta Nagy Dávid (Széchenyi István Szakgimnázium), a tavalyi győztes szavalatát, s Győri Attila, iskolánk volt tanulójának szólóéneke mellett iskolánk kórusának előadását. A hagyományőrző verseny 2015-ben azzal a céllal jött létre, hogy teret adjon, lehetőséget kínáljon a szakképzési intézményekben tanuló irodalom, történelem iránt érdeklődő tehetséges gyerekeknek a bemutatkozására, valamint a humán munkaközösségek tanárainak találkozására.

Az idei téma szűkebb hazánk, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye híres történelmi alakjai, nevezetességei, szokásai, hagyományai volt. Erről kellett a pályázó tanulóknak esszét, illetve plakátot készíteni, valamint a versmondó verseny is e köré a téma köré szerveződött.
 A verseny szervezői: Hegedűs Renáta, Bereczkiné Húri Ágnes, Szegedi Józsefné.
Íme a végeredmény:

A versmondó verseny győztesei:

I. Gergely Anita Kinga (Zay)
II. András Gergő (Inczédy)
III. Zsadányi Erik (Széchenyi)
Különdíj: Járó Klaudia (Inczédy)

Az esszéíró verseny győztesei:

I. Ballok Dézi (ÉVISZ)
II. Szabó Dávid Attila (ÉVISZ)
III. Bordás Bernadett (Sipkay)

A plakátkészítő verseny eredménye:

I. Sturm Zsuzsanna (Teleki)
II. Tóth Bálint (Inczédy)
III. Kormány Péter (Széchenyi)
Különdíj: Csonka Kinga (Inczédy)